5

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (5)

Az események nem jelezték előre a változást. Az addigra kihűlt tea változatlanul ott zötykölődött az asztalon, mikor J. és S. már visszafele indult a kabinokhoz. Ugyanúgy nem fogyott el, ahogyan J. korábbi munkáit is félbehagyta, mikor az idő múlásával már haszontalanná és érdektelenné vált, egy gyorsan romló minőségű aprósággá, ami valójában nem is okozott neki örömet. Ennek ellenére szinte minden ötlete és kezdetleges terve telitalálat volt. Ő viszont hamar ráunt a vázlatok kidolgozására és megelégedett a megvalósítás puszta lehetőségével. Ezek a kihűlt lehetőségek mégis ott maradtak a munkaasztalán és a lemondás emlékműveként foglalkoztatta a kíváncsi érdeklődőket, akik azt sem értették, hogyan volt képes mégis bármilyen eredményről sikeresen beszámolnia, ha még a próbateremig se jutott el velük.

J. és S. pedig  még az étkezőkocsi végéig sem jutott el, mikor  észrevették, hogy a hátul újságot olvasó férfi gyors léptekkel követi őket. J.-nek valahonnan ismerős volt magas termete és borostás, kerek arcán a beesett tekintete. Arra gondolt, hogy egészen így néz ki az apja is, aki viszont minden reggel megborotválkozott, mindig pontosan ugyanabban az időpontban, amióta erre elhagyhatatlan szüksége volt. Ezt követte a reggeli készülődés többi pontja évtizedek óta kialakult gördülékenységgel és rendben. A korai kelés és napi rutinjainak gyakorlati megvalósítása J. számára olyan szigorú önuralmat és akaraterőt jelentett, amit ő sohasem tudott a magáénak az életben. Apja racionálisan  pazarlásmentes hozzáállásával az elkészített teának nem maradt ideje kihűlni. Elvesztett melegség csak a családi kapcsolataiban volt valamelyest kimutatható, amitől J. egészen rosszul is érezte magát. Mégis felnézett teherbírására és előrelátó gondolkodásmódjára. A munka első helyre állítását viszont sohasem tudta elsajátítani. A mostani utat is inkább egy izgalmas kalandnak tartotta, mintsem egy jó szakmai mérföldkőnek. Ezzel együtt könnyen rátalált az egyetemi élet sikereire. Nem kellett megerőltetnie magát, hogy a csoportban jó szakemberként üdvözöljék, akinek már a vázlatos tervei is egyedülálló minőséget jelentenek. S. persze már látni vélte tanítványa korlátait, mégis a legjobbnak tartotta, élénksége önmagára emlékeztette. Az oroszokat már jól ismerte, mintha együtt dolgozott volna velük korábban, valamelyest beszélte a nyelvüket, jól átlátta módszerük természetét és kiigazodott a szabványaikban.

Amit viszont attól az idegen férfitől hallott, aki közben utolérte őket, már nem volt felkészülve.

Nehezen értette különös akcentussal megszólaló orosz beszédét. Később visszaemlékezve a történtekre így írta le sietve elmondott szavait:

„Üdvözlöm önöket! Én M. B. vagyok, a Moszkvai Gnyesszin  Zeneakadémia volt professzora. Figyeljenek! Nagyon fontos lenne, hogy megértsék, amit mondani fogok. Önöknek hamarosan nem lesz választási lehetőségük. Ha részt kívánnak venni a teljes kutatási programban, akkor tudomásul veszik, hogy a velem való találkozásuk a kulcs a minden kétséget kizáróan létező üzenet megfejtéséhez. Mert az üzenet létezik, ezt maguk is sejtik. Úgy gondolják hamarosan sikerülni fog pontosan leírható módon és megismételhető kísérletekkel kutatni a jelenséget és végül reprodukálni fogják a tüneteket. Ez így is van. Én magam tudom ezt a legjobban, hiszen én is részt vettem az üzenet megírásában. Az a bizonyos zenemű, amit oly sok évvel ezelőtt azon a napon annyian hallgattak az én kompozícióm. Szerzeményem egyedülálló hatásáról hamarosan önök is tapasztalatokat szereznek. Nem. Az eredeti fájl a mi rendelkezésünk alatt áll. Persze nem egyedül az én munkám a felhőkarcolóhoz vezető ösvény megtalálása. Én is csak szélesítgetem ezt a vad erdőségeken átvezető keskeny járatot. A munka nehezebb részét a vegyészmérnökök, neurobiológusok, matematikusok és csillagászok végezték. Én csak egy apró formaadója voltam a jelenségnek a küldő fél oldalán. De ez most nem számít. Korábban én is ugyanolyan befogadó voltam, mint amilyenek most maguk lesznek,hogy aztán önökből váljon ugyanolyan forrás, mint amilyen most én vagyok. És így tovább. Ne! Ne értetlenkedjenek, és főleg ne kérdezzék, honnan tudom, hogy miért vannak úton, és mi is a feladatuk! Az a lényeg, hogy mindenről időben tájékozódunk. Amint már említettem, önök hamarosan meg fogják hallgatni a szerzeményemet. Ez azonban édeskevés. Hoztam magammal két tablettát is. Ezeket be fogják venni és a segítségükkel a részükké, egészen a vérükké fog válni az eddig hiányzó láncszem. Ez egy átmeneti megoldás a hiányzó körülmények pótlására, de kétségkívül hatásos. Nem azért fogják bevenni, mert bíznak egy vadidegen őrült mondandójában, hanem mert nincs választási lehetőségük. Ez a természeti törvények következménye. A többi pedig majd következik az előzőekből. Magát a zeneművet egy koncerten fogják meghallgatni a Kozmodamianszkáján. A szállásukon már várja önöket a meghívó és két belépőjegy. Nyugodtan készítsenek felvételeket, mi is így teszünk majd, de ez egyáltalán nem fog jelenteni semmit. A tabletták addigra már rég feloldódnak a szervezetükben és csak ez számít igazán. A zene nélkül természetesen értelmetlen lenne az egész, de ezt önök majd úgyis megtapasztalják. Ne kérdezzenek semmit és ne is keressenek a későbbiekben! Teljesen felesleges. A dolgok állása innentől kezdve magától értetődő módon következik ebből a találkozásból. Tessék! Itt vannak. A feladatom annyi volt, hogy ezt elmondjam és ezt a két apróságot átadjam önöknek. Ettől kezdve minden úgy alakul, ahogy a természeti törvények szerint alakulnia kell. Önök beveszik a tablettákat, elmennek a koncertre és másnap megváltoztatják a dolgok állását. Nekem most pedig az illemhelyiségre kell mennem. Kérem, ne keressenek! Hamarosan elhagyom a vonatot is.”

...