Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (2)
Az a laboratórium mintha teljesen fel lett volna készülve a változásra. Idejében alkalmazták azt a technológiai áttörést, ami előfeltétele volt a felismerésnek. A munkatársak egymás genetikai hasonmásai lehettek, apró eltérésekkel, de erről senki nem beszélt a felhőkarcolón kívül. Aki bejutott az épületbe, az is csak egyikükkel tárgyalhatott a vízióval kapcsolatban, míg a többieket sohasem láthatta, habár levelezésben álltak egymással addig a tavaszi napig.
Az első példányokat állítólag az orvosi egyetemek szállították le, először még nem kis pénz ellenében, majd egyre inkább befektetésként a jövőbe. Az új munkatársak, vagyis inkább vegyi megfelelőik már az épületben fejlődhettek. Biológiailag egy külön megoldás volt ez a korábban felmerülő problémákra, amit a környezet irányíthatatlan változási idéztek elő. A felhőkarcolóban elvileg minden élettani folyamat és környezeti körülmény szabályozva volt.
A kutyákat is beépítették a munkába. Ők voltak a hibás felismerések elpusztítói, amennyiben egy ébredés előidézését pusztulásként írhatjuk le. Annyiban végérvényes volt ez a folyamat, hogy aki egyszer egy kutyával találkozott az épületben, az már nem tért oda vissza többé. Ezek az állatok megfelelő szinten barátként és fenyegetésként is felléphettek ugyanabban a folyosóban. A közös az volt ezekben a találkozásokban, hogy mindig a kutyáknak lett igazuk az alanyokkal szemben. Ezt az eredményt a megfelelő aprólékossággal dolgozó labirintus rajzolóknak is köszönhetjük, hiszen ők kellőképp beépítették ebbe a munkába az emberi teljesítőképesség agyi kapacitásának kihasználását, ami szinte mindent kivett a vendégekből. A labirintus pedig elkerülhetetlen volt annak, aki a liftajtónál állt, vagyis a vendégség része volt.
J. nem emlékezett rá, hogy mikor kapta a meghívót az első találkozóra. Az égen akkor még nem szárnyaltak kecses árnyakként azok az ősi állatok, amiket a paleontológia pterodachtylusként nevezett meg korábban, vagyis az első munka befejezése után. Azt viszont tudta, hogy már az új, igazi darabján dolgozik, ami addig elképzelhetetlen volt számára, és ami a bejáratós feladatmegoldások végét jelentette.
A korábbi gyakorlatok felkészítették őt a tanulásra is és igazi újdonságok létrehozására is. A játék akkor már működött. Ő is részese volt, ő is formálta a környezetét és kivette részét a nyereségből. A játék vesztesei nem is juthattak be az egyetemre, de ezt ők nem is bánták. Mindenki felismerte az épület nagyságát és ebben a tekintetben nem vesztett semmit. A maszkokat ugyanúgy mindenki megtalálta vagy az utcán vagy egy könyv valamelyik oldalának valamelyik betűjében, esetleg egy térképben. J. egy idegen ágyban találta meg egy mediterrán tengerparti nyár valamelyik alkonyán. Tisztán emlékezett azokra a fényképekre is amiket a szekrény tetején talált azokban a hetekben és amik annyira tetszettek neki, mert egy távoli és gyönyörű arcot ábrázoltak, akinek tulajdonosa nem mellesleg ugyanolyan egyetemre járt mint ő, egy másik országban. Le is rajzolta ezt az arcot vázlatos vonalakkal, hogy magával vihesse. A fényképeket nem akarta eltenni, még akkor sem, ha korábban eltett a közös játékokból egy-egy dinoszaurusz kártyát, főleg a ragadozókat. Ezek után a lopások után mindig bűntudata volt és a zsákmányt el is rejtette jó mélyen a fiók aljára, hogy ne találkozzon vele és bűnös tettének emlékével túl sokszor. Az eredeti fénykép maradt, míg a tökéletlen másolat is ottmaradt később régi asztalának alsó fiókjában, amit nagyon ritkán húzott ki. Emlékeztette valamire, amit a játék lényegének is hívnak sokan. Ő betudta annak ezt a nemtörődömséget, hogy a maszk elvette akkor minden idejét. Egyszerű álarc volt az övé, szinte átlagos, de mindenképp megnyerő. A szem két vonallá egyszerűsödött, az orr és a száj alatta eltörpültek, míg az arcrész és annak gömbölyűsége ki volt hangsúlyozva két piros körrel is. Sokan viseltek hasonló maszkot, nők és férfiak egyaránt. J. mindig lányok szerepeltetésével írta le a maszk történetét. Büszke volt rá, és örült ennek a találmánynak, ami az egyik legősibb eszköze volt a feladatok elvégzésének. Sajnos mikor a felhőkarcolóban járt leesett róla és megtalálták a kutyák. Visszakapta, és azóta körültekintőbben viseli, pedig a felismerés óta már nem lenne rá szüksége.
J.-nek csak arra volt szüksége, hogy részese legyen a változásnak, mikor nyilvánvalóvá válik a látogatás valósága.
...
