Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (1)
A hírek szerint már teljes bizonyosságot nyert minden, ami sokáig kétségesnek látszott. Itt jártak, és még mindig itt lehetnek. A felismerése ennek az egyszerű ténynek először bénító hatású volt. Senki se tudta, hogy mit is kezdjen a felismeréssel. A saját bőrünkön megtapasztalt találkozás ismerőssé tette azokat, akik korábban még csak nem is látták egymást. Sokakat összekapcsolt ez a csupán néhány órája, az előző este történt eseménylánc. J. akkor épp az egyetemen volt. A többiek pedig kint az utcán, a lakásukban, egy másik egyetemen, vagyis bárhol. J. számára egy másik világban.
"Lett valami eredménye a korábbi munkádnak?" Kérdezte J. egyik szaktársa, akivel mostanában ritkán találkozott, mert ritkán járt az egyetem környékén.
"Majd meglátjuk. Eddig jók a fejlemények."
A folyosó visszhangzott kettejük párbeszédétől, pedig nem beszéltek hangosan. Egyedül voltak. Már későre járt, a többi osztálytársa pedig mind a kollégiumban vagy a közeli kocsmában várták a találkozást, ami annyi mindent megváltoztatott nemcsak a városban és az országban.
J.-nek a korábbi munkája járt a fejében. Mikor barátja elment és csatlakozott a többiekhez ő még a teremben maradt összepakolni a holmiját, amit egész nap otthagyott az asztalán és a fogason, miközben az épület többi előadótermében egy teljesen új munka körvonalai kezdtek kirajzolódni.
"Nagyobb hatású is lehetne ez az egész. Nekem kicsit összecsapottnak tűnik és itt nem csak a kidolgozásra gondolok." Mondta J. barátja még az első közös tervükkel kapcsolatban.
"S. szerint te nem voltál elég jó A. Nem figyeltél arra, amit mondott, pedig pontosan elmagyarázta, hogyan kéri a fájlokat. Ez az egész nem így kéne, hogy kinézzen. Majd este megcsinálom akkor én rendesen."
"Jó, de ha megvan küldd már át nekem is, lesz egy kis időm és akkor átfutok az egészen én is."
"Remélem ébren leszel még, mire ezt befejezem. Már így is sok időt elvesztegettem itt veled."
"Jó, akkor este majd beszélünk." Ezzel A. úgy érezte, megtette amit megtehetett és többé nem is nézett rá a programra. Az egészet J. rakta össze aznap este. S. szerint pedig, aki az egész ügyet fölkarolta még a kezdetek kezdetén, ez az egész egyszer majd sokat fog jelenteni nekik.
S. volt szellemileg az egyik legelevenebb a Mesterek közül. Ő talán még a felismerés pillanataira is teljesen fel volt készülve, már amennyire az ilyesmire egyáltalán fel lehet készülni a gondolataink segítségével. Legújabb munkájában egy felhőkarcoló belső programozásán dolgozott, amiből J. csak a lift vízióját láthatta egyenlőre. Az épület környezetén már egy másik egyetem munkatársai dolgoztak. Az egész egy éjszakai grafikával volt átélhető, ahova kicsit részegen, egy jól sikerült koncert után érkezett a megfigyelő a forgatókönyv szerint. Elkeveredett a többiektől és eltévedt. Akkor meglátta a hatalmas épületet, ami kék és lila fénnyel világított. Fogta a nehéz hangszerét és megpróbált bejutni, mert kint viharos felhőszakadás készült. Itt kicsit elnagyolttá vált a munka, a következő emlékek szerint már az acélosan csillogó lift előtt álltunk az épület belsejében, ahova a kinti mennydörgés mély hangjai is beszűrődtek, rendre megkésve a villanások után. Ez a megoldás még annyira visszafogott volt, hogy itt még nem emelkedett fel érezhetően a pulzusunk. Ami a liftajtót illeti J. már nem tudott visszemlékezni arra, hogy nyitva vagy csukva találta e, de a belső tér nagysága és pompája kárpótolta ezt a hiányos megoldást. A kabin vezérlőpultja volt az egyetlen interaktív felület. Folyamatosan változott az alakja és a színe, miközben a gombok száma se maradt állandó. Itt lépett életbe az első igazi intuitív kezelés. Aki ezen túljutott az már utazhatott is a felhőkarcoló teteje felé, ahol a laboratóriumok voltak.
...
