6

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (6)

Azzal a jövevény gyors léptekkel elindult visszafelé, az étkezőkocsi ellenkező végéhez, majd eltűnt az ajtó mögött. Többé nem bukkant elő. J. és S. némán nézték, ahogy távozik, majd kezükben a tablettákkal visszaültek egy asztalhoz. A vonat gyorsan haladt keresztül a lakatlan, fehér tájon. 

A két utazó értetlenkedve kérdezte egymástól, hogy ki lehetett ez az idegen és vajon honnan ismerheti őket, vagyis honnan értesült a munkájukról. Találgatásaikkal nem jutottak kielégítő válaszhoz, korábban egyikük se hallott M. B. moszkvai zeneszerzőről, és F. professzor sem említette, hogy kísérőt kapnának az útjukhoz. 

A vonaton többé nem látták, pedig arra gondoltak, hogy felkeresik őt és meghívják egy italra, majd hosszabban elbeszélgetnek vele közös érdeklődési területükről, de ebben sem a kalauz vagy a pincér, de még a többi utas sem tudott segíteni, miután a megfelelő kérdéseket feltették nekik. Egyszerűen nyoma veszett új ismerősüknek és azt tervezték, ha megáll a vonat, majd az állomáson még körbenéznek, mert ott azért még megtalálhatják. 

A világhálón kutatva több érdekes dolog is kiderült róla. Egyrészt művei nagyon is ismertek voltak és tényleg játszották őket Moszkvában. Ami viszont különösen furcsa volt számukra, hogy minden forrás szerint a zeneszerző M. B. már több mint tíz éve halott volt. Először arra gondoltak, hogy valaki kiadta magát ennek a korábban matematikából is doktorált, valami mérgezés vagy drogfogyasztás miatt meghalt egyetemi tanárnak, aki élete utolsó évtizedében nemcsak a zeneszerzéssel, de a tanítással is felhagyott. Viszont aggasztó volt, hogy azokon a fotókon, amiket találtak, látszólag ugyanaz az ember szerepelt, mint akivel az étkezőkocsiban megismerkedtek. J. és S. nem tudta hova tenni ezt a hasonlóságot. Arra tippeltek, hogy M. B. egyik fiával vagy közeli rokonával találkozhattak valójában.

Az orosz csoportnak is küldtek egy levelet még út közben erről az esetről, hátha ők többet tudnak náluk, de Moszkváig nem kaptak rá választ. 

„És mik ezek a tabletták?”

„Fogalmam sincs. Nem tetszik ez a dolog. Mit jelentsen az, hogy be fogjuk venni, mert nincs más választásunk?”

„Nem tudom, miért kéne nekünk ezeket bevenni. Senki nem kényszerít rá. Én nem fogom ezt lenyelni, az biztos.”

„Azt mondta, ha bevesszük, reprodukálhatóvá válnak a tünetek.”

„Ki tudja, mi lehet ez. Én azt javaslom, hajítsuk ki az ablakon!”

„Én is bízom a szabad ítélőképességemben, és inkább kihagynám. De gondoljuk végig ki lehet ez a figura! Semmiképp sem az, akinek kiadja magát.”

„Az igazi M.B. már 13 éve halott.”

„Igen, de te is láttad a fotókat. Nem lehet egy egyszerű idegen. És többet tud a munkánkról, mint amit itt a kocsiban tőlünk hallhatott volna, ha értené is a nyelvünket. Szerintem ez egy orosz tréfa lesz. A moszkvaiak így próbálják üdvözölni új eredményeinket. Biztos kíváncsiak, mit tennénk, ha találkoznánk azzal, aki az üzenet írójaként mutatkozik be nekünk.”

„Tréfának elég furcsa és nem éppen egyszerű. Persze megengedhetnék maguknak, de nem gondolom, hogy éppen egy ilyen vicc lenne a telitalálat. A másik, hogy én akkor sem csinálnék magamból kísérleti alanyt, ha a mi laborunk állna elő egy hatásos tablettával és nem egy idegen próbálná rám sózni a szereit. ”

„Te nem vagy kíváncsi az üzenetre? Én biztos elolvasnám, ha az orrom alá dugnák.”

„De igen, viszont abban is biztos vagyok, hogy egy tabletta kevésnek fog bizonyulni ehhez.”

„Igen, említett is egy koncertet a mi kis dílerünk. Vár minket két belépő. Mindenesetre kedves gesztus tőlük."

„Ez nem F. professzor ötlete, az biztos. Ő nem szereti a mellébeszélést. Különben is, még a zenével együtt is kevés.”

„Nem hívod fel F.-et? Gyorsabban kiderülne, miről van szó.”

„Jó, rákérdezhetek. De előtte kidobom ezt vackot…”

S. félig felállt, lehúzta a vonat ablakát és egy mozdulattal áthajította rajta az apró tablettát, ami azonnal eltűnt a fehérségben.

„…Csak hogy biztos legyek abban, hogy én döntöm el, mi az, amit beveszek vagy nem veszek be.”

J. mosolygott. 

„Látom nagyon megérintett ez a szabad választás téma.”

„Nem szeretem, ha valaki ilyen határozott az én fennhatósági területemen belül. Ebben az esetben igenis volt választási lehetőségem.”

„Pedig e szerint az M. B. szerint elkerülhetetlen volt, hogy bevedd. Most hátha lemaradsz valamiről.”

„Ha a moszkvaiak viccelődnek, majd azt mondjuk nekik, hogy én bevettem. Csak hogy mulatságosabb legyen az egész.”

„Jó, csak tudják miről van szó.”

„Te mihez kezdesz a tieddel?”

„Majd megmutatom nekik, hogy én képes voltam nem bevenni.” Mosolygott J. majd hozzátette, hogy ő kíváncsi és kicsit jobban megvizsgálná, mit is kaptak különös útitársuktól. Azzal zsebre vágta a saját adagját.

...

5

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (5)

Az események nem jelezték előre a változást. Az addigra kihűlt tea változatlanul ott zötykölődött az asztalon, mikor J. és S. már visszafele indult a kabinokhoz. Ugyanúgy nem fogyott el, ahogyan J. korábbi munkáit is félbehagyta, mikor az idő múlásával már haszontalanná és érdektelenné vált, egy gyorsan romló minőségű aprósággá, ami valójában nem is okozott neki örömet. Ennek ellenére szinte minden ötlete és kezdetleges terve telitalálat volt. Ő viszont hamar ráunt a vázlatok kidolgozására és megelégedett a megvalósítás puszta lehetőségével. Ezek a kihűlt lehetőségek mégis ott maradtak a munkaasztalán és a lemondás emlékműveként foglalkoztatta a kíváncsi érdeklődőket, akik azt sem értették, hogyan volt képes mégis bármilyen eredményről sikeresen beszámolnia, ha még a próbateremig se jutott el velük.

J. és S. pedig  még az étkezőkocsi végéig sem jutott el, mikor  észrevették, hogy a hátul újságot olvasó férfi gyors léptekkel követi őket. J.-nek valahonnan ismerős volt magas termete és borostás, kerek arcán a beesett tekintete. Arra gondolt, hogy egészen így néz ki az apja is, aki viszont minden reggel megborotválkozott, mindig pontosan ugyanabban az időpontban, amióta erre elhagyhatatlan szüksége volt. Ezt követte a reggeli készülődés többi pontja évtizedek óta kialakult gördülékenységgel és rendben. A korai kelés és napi rutinjainak gyakorlati megvalósítása J. számára olyan szigorú önuralmat és akaraterőt jelentett, amit ő sohasem tudott a magáénak az életben. Apja racionálisan  pazarlásmentes hozzáállásával az elkészített teának nem maradt ideje kihűlni. Elvesztett melegség csak a családi kapcsolataiban volt valamelyest kimutatható, amitől J. egészen rosszul is érezte magát. Mégis felnézett teherbírására és előrelátó gondolkodásmódjára. A munka első helyre állítását viszont sohasem tudta elsajátítani. A mostani utat is inkább egy izgalmas kalandnak tartotta, mintsem egy jó szakmai mérföldkőnek. Ezzel együtt könnyen rátalált az egyetemi élet sikereire. Nem kellett megerőltetnie magát, hogy a csoportban jó szakemberként üdvözöljék, akinek már a vázlatos tervei is egyedülálló minőséget jelentenek. S. persze már látni vélte tanítványa korlátait, mégis a legjobbnak tartotta, élénksége önmagára emlékeztette. Az oroszokat már jól ismerte, mintha együtt dolgozott volna velük korábban, valamelyest beszélte a nyelvüket, jól átlátta módszerük természetét és kiigazodott a szabványaikban.

Amit viszont attól az idegen férfitől hallott, aki közben utolérte őket, már nem volt felkészülve.

Nehezen értette különös akcentussal megszólaló orosz beszédét. Később visszaemlékezve a történtekre így írta le sietve elmondott szavait:

„Üdvözlöm önöket! Én M. B. vagyok, a Moszkvai Gnyesszin  Zeneakadémia volt professzora. Figyeljenek! Nagyon fontos lenne, hogy megértsék, amit mondani fogok. Önöknek hamarosan nem lesz választási lehetőségük. Ha részt kívánnak venni a teljes kutatási programban, akkor tudomásul veszik, hogy a velem való találkozásuk a kulcs a minden kétséget kizáróan létező üzenet megfejtéséhez. Mert az üzenet létezik, ezt maguk is sejtik. Úgy gondolják hamarosan sikerülni fog pontosan leírható módon és megismételhető kísérletekkel kutatni a jelenséget és végül reprodukálni fogják a tüneteket. Ez így is van. Én magam tudom ezt a legjobban, hiszen én is részt vettem az üzenet megírásában. Az a bizonyos zenemű, amit oly sok évvel ezelőtt azon a napon annyian hallgattak az én kompozícióm. Szerzeményem egyedülálló hatásáról hamarosan önök is tapasztalatokat szereznek. Nem. Az eredeti fájl a mi rendelkezésünk alatt áll. Persze nem egyedül az én munkám a felhőkarcolóhoz vezető ösvény megtalálása. Én is csak szélesítgetem ezt a vad erdőségeken átvezető keskeny járatot. A munka nehezebb részét a vegyészmérnökök, neurobiológusok, matematikusok és csillagászok végezték. Én csak egy apró formaadója voltam a jelenségnek a küldő fél oldalán. De ez most nem számít. Korábban én is ugyanolyan befogadó voltam, mint amilyenek most maguk lesznek,hogy aztán önökből váljon ugyanolyan forrás, mint amilyen most én vagyok. És így tovább. Ne! Ne értetlenkedjenek, és főleg ne kérdezzék, honnan tudom, hogy miért vannak úton, és mi is a feladatuk! Az a lényeg, hogy mindenről időben tájékozódunk. Amint már említettem, önök hamarosan meg fogják hallgatni a szerzeményemet. Ez azonban édeskevés. Hoztam magammal két tablettát is. Ezeket be fogják venni és a segítségükkel a részükké, egészen a vérükké fog válni az eddig hiányzó láncszem. Ez egy átmeneti megoldás a hiányzó körülmények pótlására, de kétségkívül hatásos. Nem azért fogják bevenni, mert bíznak egy vadidegen őrült mondandójában, hanem mert nincs választási lehetőségük. Ez a természeti törvények következménye. A többi pedig majd következik az előzőekből. Magát a zeneművet egy koncerten fogják meghallgatni a Kozmodamianszkáján. A szállásukon már várja önöket a meghívó és két belépőjegy. Nyugodtan készítsenek felvételeket, mi is így teszünk majd, de ez egyáltalán nem fog jelenteni semmit. A tabletták addigra már rég feloldódnak a szervezetükben és csak ez számít igazán. A zene nélkül természetesen értelmetlen lenne az egész, de ezt önök majd úgyis megtapasztalják. Ne kérdezzenek semmit és ne is keressenek a későbbiekben! Teljesen felesleges. A dolgok állása innentől kezdve magától értetődő módon következik ebből a találkozásból. Tessék! Itt vannak. A feladatom annyi volt, hogy ezt elmondjam és ezt a két apróságot átadjam önöknek. Ettől kezdve minden úgy alakul, ahogy a természeti törvények szerint alakulnia kell. Önök beveszik a tablettákat, elmennek a koncertre és másnap megváltoztatják a dolgok állását. Nekem most pedig az illemhelyiségre kell mennem. Kérem, ne keressenek! Hamarosan elhagyom a vonatot is.”

...

4

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (4)

A vonat még mindig a lakatlan fenyvesek közt haladt, mire a tea iható hőmérsékletűre hűlt. A nap a jobb oldali ablakokon keresztül szürkés fénnyel törte át a még mindig ködös levegőt és a párás üveget. A távolban a fák árnya mintha megannyi magas épület lett volna, tornyok és városok elmozduló képe.

"Mikor kell a hatóságnak elküldeni a méréseket?"

"Közvetlenül a látogatásunk után már lejár a határidő. Az oroszok még nem küldték el a terhelési teszteket. Nekünk megvannak a várható eredmények, de ezeket nem írhatjuk bele a jelentésbe. A próbateremben megvárnak minket a szimulációkkal."

"A mostani szoftveres megoldás túl sok karbantartási és frissítési munkával fog járni."

"Ezt nem tudhatjuk előre. Minden esetben a leghatékonyabb megoldás, ha előre felépíthetővé tesszük a próbaüzem lefutását."

"Igen, a kapacitás megvan a garanciaidő lejárásáig, de a tervezés jóval nagyobb távra jósol."

"A műszaki tervek engedélyezési eljárásakor épp minket kért fel a vezetés a hosszú távú minőségbiztosításra."

"A jogi osztály aggódik a körülmények és szabályozások változása miatt. Mi lesz, ha nem fogadja el a bizottság az engedélyt?"

"A jogi környezet bármikor megváltozhat annyira, hogy újra elutasíthassák a korábbi méréseket is."

"A szabványok nem változhatnak."

"Nem, de a mostani berendezések egyedülállóak lesznek ezen a területen. Ez a torony a legújabb high-tech laboratóriumok számára fog kutatási környezetet teremteni."

"Egyébként te hallottál már a kutatók névsoráról?"

"Nem, az egy titkosított lista. Még mi sem ismerhetjük a teljes programot."

"Ha jól tudom minden csoport biztosítani fog egy-egy tagot a létesítményben. A kutatási idő pedig több hónapra szól."

"Ha felépül a központ és elindul az első vízió, akkor nem lesz szükség egy hónapra se és ellenőrizhetik a megoldást. Én ezt jósolom."

"Én pedig úgy gondolom, hogy előfordulhat, hogy semmi sem fog változni, de legrosszabb esetben megcáfolják majd az egész üzenet létezését."

"A típusengedély megadása után ezt egyik fél sem várhatja."

"Az üzembehelyezési engedély dokumentumaira viszont még sokat kell várni."

"Hamarosan meglesznek azok is. Az átadási ünnepség egyre közeledik. Nem várhatnak tovább."

"Az üzenet megfejtéséről viszont még semmit nem mondhatunk."

Az az üzenet könnyen lehetett egy tréfás kedvű csoport ötlete is, de akár egy nagyobb hatalom állt mögötte, akár nem, még azt sem tudták biztosan, hogy az elsőre Oroszországban felfedezett jelek pontosan honnan és kitől is származtak. Sokan problémásnak tekintették az üzenet vagy jel kifejezést, mert az egy olyan természeti jelenséghez kapcsolódott, aminek létezése nem kívánta meg a szándékosságot. Mégsem lehetett figyelmen kívül hagyni, mert akik azon a bizonyos úton találkoztak vele, majdnem mind kórházba kerültek. Megdöbbentő volt a tüneteket kiváltó okok hasonlósága. A felgyorsult pszichomotorikus működést és pánikrohamokat gyógyszerrel kezelték. A gyógyszeres terápia néhány hét alatt tünetmentessé tette a betegeket, akik különös módon mind ugyanazzal a történettel álltak elő. Az azonosság távoli városokat kapcsolt össze. A nővérek segítségével sikerült dokumentálni az eseményeket. A problémák egy bizonyos zene meghallgatása után jelentkeztek, egy bizonyos napon. Maga a hangfájl már nem érhető el sehol sem abban a formában, amit a kezelésre szorulók hallhattak, mintha nyoma veszett volna, pedig az internet nem felejt. Az esetek után sokan jelentkeztek, hogy az ő birtokukban megvan a keresett anyag, és valóban, látszólag ugyanarról a darabról kerültek elő másolatok és távoli szervereken tárolt archivált tartalmak, a hatás már egyszer sem lett ugyanaz, sőt, még csak meg sem közelítette a feljegyzett tüneteket. Kiderült, hogy csak bizonyos operációs rendszert futtató felhasználók estek áldozatául ennek a különös üzenetnek, és csak náluk jelentkeztek a hallucinációk. Lényeges körülmény volt, hogy mindegyik eset kezdetét ugyanarra a napra lehetett visszavezetni. Ezen a napon történt a Földről megfigyelt Vénusz bolygónak a Nap előtt való elhaladása, amit sokan követtek élőben is. A Vénusz-tranzit rengeteg ezoterikus és misztikus számára különös jelentőségű nap volt, amit régóta vártak és a világ spirituális menetének egyik fordulópontjaként kívántak megélni. Arra a napra számtalan kozmikus szimbolikával terhelt bemutatót és eseményt is időzített a média. Kiváló alkalom volt arra, hogy az ilyesmi iránt vonzódó érzékenyebb közönségből páran elveszítsék kissé a józan eszüket és belehajszolják magukat egy sajátos megfigyelői pozícióba és megvilágosodásba, aminek a segítségével kapcsolatba kerülnek a Világegyetem kozmikus erejének mindent átfogó nagyságával és a Mindenség élő természetével. A betegek viszont mind arra a meghatározhatatlan eredetű és különös hangzásvilágú zenére hivatkoztak, ami az előkerült felvételek szerint is egyedülálló és igen kifinomult. A Vénusz-tranzitról sokan nem is hallottak közülük. Érthető volt, hogy az érdeklődés középpontjába így hamar a titokzatos zenei élmény került. Egyes beszámolók szerint egy kéretlenül felugró hirdetési ablak hivatkozott rá és teljesen automatikusan játszotta le. Másokat egy levélhez csatolt link óvatlan megnyitása vezetett oda. Voltak, akik egy zenemegosztó vagy egy online rádiós oldalon keresgélve találkoztak vele. Ismeretlen szerzők ismeretlen zenéje ejtett rabul teljesen átlagos füleket körülbelül hét percen keresztül. A későbbi internetes blogok kommentjei szerint többségben voltak azok, akik már az elején kikapcsolták a hangot. Közülük senki sem tapasztalt később megváltozott, furcsa érzékelést. A hangfájl különös felbukkanása és eltűnése, majd újabb felbukkanása több regisztrált felhasználót is gyanúba kevert a feltöltő személyének kiléte felől. Mások a dallamvilág elemzéséből indultak ki a lehetséges forrásokat keresve. Eközben, akik kikerültek a kórházi felügyelet alól, tartották a betegszobákban szerzett kapcsolatot és a világhálón megkeresték távoli városokban élő társaikat, hogy teljesen biztosak lehessenek abban és újra átéljék azt, amit már a különös élmények kezdetekor is sejtettek, hogy ezentúl egy életre szóló esemény köti össze őket, ami még mindent megváltoztathat körülöttük.

...

3

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (3)

Az a valóság viszont sokáig egészen valószínűtlennek tűnt. Korábban nem tudták leírni igazi természetét, mert nem ismerték elemi összetevőit és nem tudták megfigyelni a fizikáját. A tudomány ma máshogy látja az egészet. J. látogatása a tudósoknál pedig segített annak megértésében, hogy mennyire áll kapcsolatban az egyes hétköznapi ember egy ilyen világhoz. Míg a hivatalosan feljegyzett szinten egy feliratkozással nagyságrendileg ezernyi olvasatlan üzenet kötötte össze J. munkáját a munkatársakéval addig a későbbi vizsgálat rámutatott arra, hogy az ilyen üzenetek száma már egymillió lett, vagyis exponenciálisan növekedett, ha egy újabb maszk került bele kerülőutakon a játékba. A felhőkarcolóban tett látogatás pedig a legbiztosabb módja volt a kerülőutak bejárásának. A kapcsolatok számának és az üzenetváltásoknak a leírása egy különleges naplózási eljáráson alapult, ami monitorozta és tárolta az eszközhasználatokon keresztül megvalósuló műveletvégzést az épület közelében. A maszkok a várakozásoknak megfelelően hatékony eszközöknek bizonyultak az élet minden területén. Sokan, köztük J. is, egész nap viselték, hogy elérjék az optimális kihasználást és megtérüljön a befektetett energia. Az egyetemi munka külön megkívánta és előírta a használatát. Persze voltak alig, vagy csak nehezen viselhető darabok is. Tulajdonosuk viszont minden esetben meg volt győződve a praktikusságukról, miközben nem tehetett mást, ha törvényesen dolgozott, hogy egész életén át azt a maszkot viselje, amit első húsz évében valamikor megtalált. Ez súlyos deformációkhoz is vezetett egyeseknél. A baleseteket sokszor a lehetetlenül felépített és nehéz álarcoknak tudták be. Öngyilkosság viszont csak a legritkább esetben történt a szerencsétlenül kialakított maszkok miatt. A játék megfelelően kompenzálta és jutalmazta az ilyen eszközök tulajdonosait, akik újabb fejlesztéseket írtak a segítségükkel megvalósuló forgatókönyveikbe.

A legjobb díszítésnek nem a historizáló ornamentikák bizonyultak, hanem a jelentés nélküli vonalakkal, esetlegesnek tűnő görbékkel látható addíciók. Ez egyszerű esztétikai választás volt csupán, a történeti és fizikai funkciókat semmivel sem befolyásolta. Különös meztelenséget jelentett, ha valaki az álarca nélkül jelentkezett a feladatokra. Voltak azonban maszkok, amik épp ezt a maszknélküliséget próbálták imitálni többé-kevésbé és messziről nézve sikeresnek tűnő műanyag biológiai realizmussal. Az álarcok halmozása ritka volt. Minden esetben meg lehetett különböztetni a genetikailag módosított és a korai, digitálisan átírt arcokat egymástól.

J. is generáloztatta eszközét, mielőtt meglátogatta volna tudós kollégáit. Az egyetem S. segítségével kapcsolatban állt a kutatás vezetőjével, aki a moszkvai egyetem professzora volt. J. S. tanítványa volt és ketten korábbi moszkvai útjuk során többször is találkoztak vele. A téli napokban, egy hideg vonaton érkeztek a városba. A jármű belsejében, a vagonok dohányzó részében ugyanaz a csillogó hó fehérlett, ami a kinti táj fenyveseit színezte világosra. A ajtók résein beömlő levegővel érkezett ez a csapadék, ami megnehezítette a kényelmes utazást.

Az étkezőkocsi szinte üres volt, mikor délelőtt J. és S. egy tea mellett átnézték vázlataikat. Még otthon felkészültek a tárgyalásra, ami később újra összekapcsolta az eddigi eredményeket. Egy másik utas volt mindössze a társaságuk, aki egy orosz magazin lapozgatása közben lopva fel-fel pillantott a küldöttekre, de az elején még különösebb érdeklődést nem mutatott J. és S. munkája iránt.

"A moszkvaiaknak még tavaly elküldtük a kódokat. Azóta jobban haladnak a fejlesztéssel, mint mi. A látogatásunk egyik célja, hogy ezt a lemaradást behozzuk valamennyire."

"Ezek szerint a mi új eredményeink nem fognak meglepetéseket okozni nekik?"

"Ezt még nem tudhatjuk. Ez lesz az első eset, mikor mindketten találkozunk F. professzor úrral. A te terved J., mindenképp újdonság lesz a számára."

"Pedig ez a darab közvetlen folytatása lesz annak a mezei sornak, amivel az előző kutatásokra is felvételt nyertem."

"Épp ezért vagy most itt te. Jól ismered a kutatás kezdeti szakaszát. Szinte ezen nőttél fel."

"Igen, de mindketten tudjuk, hogy a kezdetek még korábbra nyúlnak vissza. Én is csak csatlakoztam hozzátok."

"Mint mindenki más ebben a társaságban. Még én se tudom pontosan mikor kezdtek el erre a területre fókuszálni. Nincsenek hivatalos feljegyzések."

"Igen, én is úgy értesültem, hogy már évtizedekkel ezelőtt voltak próbálkozások a bizottságban, de valahogy az időráfordítás még kevésnek bizonyult."

"Az elején még sokkal több időt töltöttek el az előkészületekkel, mint most a tényleges fejlesztéssel. De ez sok más területen így történik."

"Néha úgy érzem, kezd megszűnni számomra ez a sok más terület..."

"Igen, ez a folyamat feleslegessé teheti a többi konstrukció megírását."

"Valójában én is ezért csatlakoztam hozzátok. Remélem egyszer sikerül majd bejárni az egész felhőkarcolót."

...

2

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (2)

Az a laboratórium mintha teljesen fel lett volna készülve a változásra. Idejében alkalmazták azt a technológiai áttörést, ami előfeltétele volt a felismerésnek. A munkatársak egymás genetikai hasonmásai lehettek, apró eltérésekkel, de erről senki nem beszélt a felhőkarcolón kívül. Aki bejutott az épületbe, az is csak egyikükkel tárgyalhatott a vízióval kapcsolatban, míg a többieket sohasem láthatta, habár levelezésben álltak egymással addig a tavaszi napig. 

Az első példányokat állítólag az orvosi egyetemek szállították le, először még nem kis pénz ellenében, majd egyre inkább befektetésként a jövőbe. Az új munkatársak, vagyis inkább vegyi megfelelőik már az épületben fejlődhettek. Biológiailag egy külön megoldás volt ez a korábban felmerülő problémákra, amit a környezet irányíthatatlan változási idéztek elő. A felhőkarcolóban elvileg minden élettani folyamat és környezeti körülmény szabályozva volt.  

A kutyákat is beépítették a munkába. Ők voltak a hibás felismerések elpusztítói, amennyiben egy ébredés előidézését pusztulásként írhatjuk le. Annyiban végérvényes volt ez a folyamat, hogy aki egyszer egy kutyával találkozott az épületben, az már nem tért oda vissza többé. Ezek az állatok megfelelő szinten barátként és fenyegetésként is felléphettek ugyanabban a folyosóban. A közös az volt ezekben a találkozásokban, hogy mindig a kutyáknak lett igazuk az alanyokkal szemben. Ezt az eredményt a megfelelő  aprólékossággal dolgozó labirintus rajzolóknak is köszönhetjük, hiszen ők kellőképp beépítették ebbe a munkába az emberi teljesítőképesség agyi kapacitásának kihasználását, ami szinte mindent kivett a vendégekből. A labirintus pedig elkerülhetetlen volt annak, aki a liftajtónál állt, vagyis a vendégség része volt.

J. nem emlékezett rá, hogy mikor kapta a meghívót az első találkozóra. Az égen akkor még nem szárnyaltak kecses árnyakként azok az ősi állatok, amiket a paleontológia pterodachtylusként nevezett meg korábban, vagyis az első munka befejezése után. Azt viszont tudta, hogy már az új, igazi darabján dolgozik, ami addig elképzelhetetlen volt számára, és ami a bejáratós feladatmegoldások végét jelentette.

A korábbi gyakorlatok felkészítették őt a tanulásra is és igazi újdonságok létrehozására is. A játék akkor már működött. Ő  is részese volt, ő is formálta a  környezetét és kivette részét a nyereségből. A játék vesztesei nem is juthattak be az egyetemre, de ezt ők nem is bánták. Mindenki felismerte az épület nagyságát és ebben a tekintetben nem vesztett semmit. A maszkokat ugyanúgy mindenki megtalálta vagy az utcán vagy egy könyv valamelyik oldalának valamelyik betűjében, esetleg egy térképben. J. egy idegen ágyban találta meg egy mediterrán tengerparti nyár valamelyik alkonyán. Tisztán emlékezett azokra a fényképekre is amiket a szekrény tetején talált azokban a hetekben és amik annyira tetszettek neki, mert egy távoli és gyönyörű arcot ábrázoltak, akinek tulajdonosa nem mellesleg ugyanolyan egyetemre járt mint ő, egy másik országban. Le is rajzolta ezt az arcot vázlatos vonalakkal, hogy magával vihesse. A fényképeket nem akarta eltenni, még akkor sem, ha korábban eltett a közös játékokból egy-egy dinoszaurusz kártyát, főleg a ragadozókat. Ezek után a lopások után mindig bűntudata volt és a zsákmányt el is rejtette jó mélyen a fiók aljára, hogy ne találkozzon vele és bűnös tettének emlékével túl sokszor. Az eredeti fénykép maradt, míg a tökéletlen másolat is ottmaradt később régi asztalának alsó fiókjában, amit nagyon ritkán húzott ki. Emlékeztette valamire, amit a játék lényegének is hívnak sokan. Ő betudta annak ezt a nemtörődömséget, hogy a maszk elvette akkor minden idejét. Egyszerű álarc volt az övé, szinte átlagos, de mindenképp megnyerő. A szem két vonallá egyszerűsödött, az orr és a száj alatta eltörpültek, míg az arcrész és annak gömbölyűsége ki volt hangsúlyozva két piros körrel is. Sokan viseltek hasonló maszkot, nők és férfiak egyaránt. J. mindig lányok szerepeltetésével írta le a maszk történetét. Büszke volt rá, és örült ennek a találmánynak, ami az egyik legősibb eszköze volt a feladatok elvégzésének. Sajnos mikor a felhőkarcolóban járt leesett róla és megtalálták a kutyák. Visszakapta, és azóta körültekintőbben viseli, pedig a felismerés óta már nem lenne rá szüksége.

J.-nek csak arra volt szüksége, hogy részese legyen a változásnak, mikor nyilvánvalóvá válik a látogatás valósága.

...

1

Fejezetek Lily és Sofie üzeneteiből (1)

Közel járt a felismeréshez. A nyírfalevelek árnyéka mozgó mintázatok garmadáját rajzolta a falra a déli napfényben. Hamarosan felhők úsztak a vetített kép elé és a változás újabb felismerést szült J. fejében. Már túl sok idő eltelt, már megint csak a falat figyelte és újra csak ugyanoda jutott, mintha körbeforgott volna az értelme annak az egészen nyílvánvaló ténynek, hogy még mindig a szobában van.

A hírek szerint már teljes bizonyosságot nyert minden, ami sokáig kétségesnek látszott. Itt jártak, és még mindig itt lehetnek. A felismerése ennek az egyszerű ténynek először bénító hatású volt. Senki se tudta, hogy mit is kezdjen a felismeréssel. A saját bőrünkön megtapasztalt találkozás ismerőssé tette azokat, akik korábban még csak nem is látták egymást. Sokakat összekapcsolt ez a csupán néhány órája, az előző este történt eseménylánc. J. akkor épp az egyetemen volt. A többiek pedig kint az utcán, a lakásukban, egy másik egyetemen, vagyis bárhol. J. számára egy másik világban.

"Lett valami eredménye a korábbi munkádnak?" Kérdezte J. egyik szaktársa, akivel mostanában ritkán találkozott, mert ritkán járt az egyetem környékén.

"Majd meglátjuk. Eddig jók a fejlemények."

A folyosó visszhangzott kettejük párbeszédétől, pedig nem beszéltek hangosan. Egyedül voltak. Már későre járt, a többi osztálytársa pedig mind a kollégiumban vagy a közeli kocsmában várták a találkozást, ami annyi mindent megváltoztatott nemcsak a városban és az országban.

J.-nek a korábbi munkája járt a fejében. Mikor barátja elment és csatlakozott a többiekhez ő még a teremben maradt összepakolni a holmiját, amit egész nap otthagyott az asztalán és a fogason, miközben az épület többi előadótermében egy teljesen új munka körvonalai kezdtek kirajzolódni. 

"Nagyobb hatású is lehetne ez az egész. Nekem kicsit összecsapottnak tűnik és itt nem csak a kidolgozásra gondolok." Mondta J. barátja még az első közös tervükkel kapcsolatban.

"S. szerint te nem voltál elég jó A. Nem figyeltél arra, amit mondott, pedig pontosan elmagyarázta, hogyan kéri a fájlokat. Ez az egész nem így kéne, hogy kinézzen. Majd este megcsinálom akkor én rendesen."

"Jó, de ha megvan küldd már át nekem is, lesz egy kis időm és akkor átfutok az egészen én is."

"Remélem ébren leszel még, mire ezt befejezem. Már így is sok időt elvesztegettem itt veled."

"Jó, akkor este majd beszélünk." Ezzel A. úgy érezte, megtette amit megtehetett és többé nem is nézett rá a programra. Az egészet J. rakta össze aznap este. S. szerint pedig, aki az egész ügyet fölkarolta még a kezdetek kezdetén, ez az egész egyszer majd sokat fog jelenteni nekik.

S. volt szellemileg az egyik legelevenebb a Mesterek közül. Ő talán még a felismerés pillanataira is teljesen fel volt készülve, már amennyire az ilyesmire egyáltalán fel lehet készülni a gondolataink segítségével. Legújabb munkájában egy felhőkarcoló belső programozásán dolgozott, amiből J. csak a lift vízióját láthatta egyenlőre. Az épület környezetén már egy másik egyetem munkatársai dolgoztak. Az egész egy éjszakai grafikával volt átélhető, ahova kicsit részegen, egy jól sikerült koncert után érkezett a megfigyelő a forgatókönyv szerint. Elkeveredett a többiektől és eltévedt. Akkor meglátta a hatalmas épületet, ami kék és lila fénnyel világított. Fogta a nehéz hangszerét és megpróbált bejutni, mert kint viharos felhőszakadás készült. Itt kicsit elnagyolttá vált a munka, a következő emlékek szerint már az acélosan csillogó lift előtt álltunk az épület belsejében, ahova a kinti mennydörgés mély hangjai is beszűrődtek, rendre megkésve a villanások után. Ez a megoldás még annyira visszafogott volt, hogy itt még nem emelkedett fel érezhetően a pulzusunk. Ami a liftajtót illeti J. már nem tudott visszemlékezni arra, hogy nyitva vagy csukva találta e, de a belső tér nagysága és pompája kárpótolta ezt a hiányos megoldást. A kabin vezérlőpultja volt az egyetlen interaktív felület. Folyamatosan változott az alakja és a színe, miközben a gombok száma se maradt állandó. Itt lépett életbe az első igazi intuitív kezelés. Aki ezen túljutott az már utazhatott is a felhőkarcoló teteje felé, ahol a laboratóriumok voltak.

...